Törökország talán még nincs felkészülve egy ilyen előadóra. 4.5 oktávnyi hangterjedelmével önmagában is lenyűgöző, zenei stílusa pedig felkavaró.

Cem Adrian jugoszláv-török származású szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Edirnében, fényképészetet és színházművészetet tanult, közben pedig egy rádióban dolgozott hangtechnikusként. A rádió stúdiójában több mint 250 saját dalt rögzített hat év alatt. A felfedezés váratlanul érte, a világhírű török zongoraművész, a március 30-án Budapesten fellépő Fazil Say belehallgatott egyik demójába és azonnal felhívta, nem sokkal később már akadémiai koncertet adtak elő közösen.

Adrian negyedik albuma, Emir (Parancsolat) címmel 2008 decemberében jelent meg, az albumon szereplő összes dalt maga írta, keverte, rögzítette, és a dalokban hallható összes (női és férfi) szólamot egymaga énekelte fel. Előző albumán szerepelt olyan dal is, amelyben 134 különféle hangon énekelt kórusban - egymaga.

Az Emir egy különös-különleges album Cem Adrian pályafutásában. Kiforrottabb, érettebb, mégis letisztultabb hangzásvilágú, dalszövegei szinte mantraszerűen egyszerűek, mégis bonyolultak, belső rímekkel, különös ritmussal. A dalok "a szerelemről, mint Isten parancsolatáról" szólnak, Adrian pedig - saját elmondása szerint - ezen az albumon lemezteleníti magát isten parancsolata előtt. Az album borítójának fotóit Mehmet Turgut készítette, s a borító tökéletes képi megjelenítése a daloknak: egyszerű, letisztult, mégis szinte túlvilági módon szép - bár Törökország aligha van felkészülve rá. A borítón ugyanis Cem Adrian anyaszült mesztelenül látható, és bizony a konzervatív török vezetés ezt nem nézi jó szemmel, meg is kell küzdenie a fiatalembernek azért, hogy klipjeit egyáltalán le merje játszani bármelyik televíziós csatorna.

Cem Adrian a modern Törökország szülötte, az egyre népszerűbbé váló alternatív zenei irányvonal képviselője - felmerül azoban az örök kérdés, hogy lehet-e próféta valaki a saját hazájában, különösen egy olyan hazában, ahol egyre erősödik az iszlám politikai hatalma? A kérdés ugyan nyitott marad, Cem Adrian azonban nem foglalkozik politikával. Egyaránt megfér a repertoárjában a jazz, az alternatív rock, vagy akár a Mercan Dede szúfi DJ által támogatott szúfi-elektornika is - mindez elképesztő, négy és fél oktávnyi hangterjedelemmel fűszerezve.

Cem Adrian: Summertime (Duett önmagával; élő fellépés)

 

Az album címadó dala, Emir:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokrock.blog.hu/api/trackback/id/tr641016446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása