Törökország köztársasági elnöke, Abdullah Gül 17 éves Mehmet Emre nevű fiának internetes kereskedelemmel foglalkozó céget alapított. Az elnök a cég papírjait képviselői pecsétjével látta el, ami azt jelenti, hogy ha a cég bármilyen összeütközésbe kerül a törvénnyel, Gül jogilag nem vonható felelősségre érte. A hatóságok szerint az eljárás jogszerű és törvényes, a kereskedelmi kamara elnöke pedig úgy nyilatkzott, hogy büszke arra, hogy az elnök fia is a tagok között szerepel. (Hürriyet)

Így szól a Hürriyet napilap egyik mai cikke. Úgy vélem, ez a pofátlanság netovábbja egy olyan politikustól, akiről köztudott, hogy iszlámista nézeteit terjeszti, és leghőbb vágya, hogy Törökország visszatérjen muszlim gyökereihez. Felesége kendőben jár, és a család "állítólag" jó muszlim, napi ötszöri ima, mecset, miegymás... Erre fogja magát és céget alapít kiskorú gyereke nevére, majd úgy intézi, hogy még csak felelősségre sem lehet vonni érte. Ez lenne hát a jó muszlimság? Allah így meg úgy? A csalás az iszlámban is bűn, ugye.... Álszentül prédikálunk arról, hogy Törökország jövője az iszlámban rejlik, visszavezetjük az Atatürk által betiltott fejkendőt az egyetemekre, betiltjuk az alkohol mutatását a televízióban (nem lehet a televíziós felvételeken alkoholt fogyasztani vagy dohányozni, sőt a filmekből is kikockázzák ezeket), visszaengedjünk az iszlámista Fethullah Gülent az országba (akit kitiltottak korábban), aztán meg dörzsöljük a kezünket, és benyomjuk a serdülő fiúnkat a keresekedelmi kamarába, akinek az elnöke még büszke is rá, hogy egy kiskorú vezet majd "felelősségteljesen" egy egész céget, miközben a kedves képviselő papa mossa kezeit.

Na hurrá. Atatürk valószínűleg forog a sírjában és zokog.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokrock.blog.hu/api/trackback/id/tr64445087

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása